Az én személyes véleményem a JCB 3cx típusú kotró-rakodóról

Úgy gondolom, hogy a munkáltatók többsége - ugyanúgy ahogy személyautót - munkagépet is „érzelmi” alapon vásárol. Nem feltétlenül mindig a legjobbat veszik meg. Én szívem szerint JCB párti vagyok, mivel 16 éves koromban ilyen gépen tanultam az alapokat, és most időnként szintén azzal tevékenykedek. E cikkben megpróbálom összehasonlítani más géptípusokkal, illetve leírni a gép előnyeit és hátrányait is. Mivel egy 2004-es évjáratú JCB 3CX-el dolgoztam, ezért elképzelhető, hogy az adatok és a leírt paraméterek egy új géphez viszonyítva már nem lesznek aktuálisak. Emiatt előre is elnézést kérek.

JCB 3CX

A JCB 3CX kotró-rakodó javára írható hogy meglehetősen fürge és fordulékony. A többi géphez képest jól irányítható szűk helyeken is. A sebessége mellett a szerelékek mozgása is igen gyors. Ebből kifolyólag munka közben a gém rángat. Ez nekem nem tetszik. Természetesen most egy hagyományos, karokkal vezérelt 3CX-ről beszélek. Egy korszerű, joystickos gépnél ez már nem így van. És ha már a gémnél tartunk: a kanálszáron van fék, ami végállásnál fékez. Ez nagyon jó, azonban nem a kis, hanem a nagygémre kellene, azon ezzel szemben nincs. Ha a gém nagyobb sebességgel ér végállásra, akkor hatalmasat üt! A karok az európai normához képest 45°-ban vannak elrendezve, plusz a két gém meg is van cserélve. Ezt meg lehet persze szokni, de én feleslegesnek tartom.

A teljes szereléket a gép egyik feléről a másikra (kézzel manuálisan) kell áttolni. Ezt persze egy ügyes gépész teleszkópszárral is meg tudja oldani. Más gépeken például Caterpillar vagy Volvo esetében ezt a fülkéből egy gomb segítségével lehet megoldani. A nagygémet menetelés közben billenés ellen biztosítani kell. Ezt a fülkéből egyszerűen egy bowden meghúzásával tudjuk kivitelezni. A bowdenes működtetés nem a legjobb, hamar tönkremegy, ekkor már csak kézzel, kintről tudjuk elvégezni a reteszelést. A Volvo gépein ez is hidraulikusan van megoldva, a műszerfalról egy gomb lenyomásával tudjuk oldani, illetve rögzíteni a nagygémet. A gépből továbbá hiányolok legalább egy hátsó differenciál zárat. Nehéz terepen való munkavégzéshez ez nagyon hasznos lenne.

A Kotró rakodót ugyan nem menetelésre tervezték, de hosszabb utak megtétele után gyakori a főhidraulika szivattyú, illet a hátsó lehajtás meghibásodása.

A típussal gyakran nehézkes a hidegben való munka megkezdése. Tapasztalatom szerint a Caterpillar gépei jobban bírják a hideg időjárást. A gépben több funkció is segíti a tereprendezési munkálatokat, ilyen például a „kanálszintező”. Ezeknek sok hasznát nem láttam. Az elsőkerék-hajtást a műszerfalról, egy különálló kapcsolóról lehet működtetni. Praktikusabb lenne, ha ezt a rakodókanál irányítására szolgáló karról lehetne vezérelni. Ha például autót rakodunk a depóból, akkor szükség van az első kerekek bekapcsolására, ez egyszerűbben menne. (Hogy jobban „neki tudjunk menni”, amikor megközelítjük a depót). Amikor azonban tolatunk hátra és fordulunk rá az autóra, akkor célszerű kikapcsolni. Ezért lenn jobb az elhelyezése a kanálmozgató karon.

A gép összeszerelése nem a legjobb. A kivitelezés lehetne is. Véleményem szerint egyes márkák jobban össze vannak rakva. Mondjuk ezek többe is kerülnek…

Kiállításokon lehetőségem nyílt más márka kipróbálására is. Ezek közül a Volvo nyerte el a legjobban a tetszésemet. Annál a gépnél nincsen más zaj, mint a motor halk zümmögése. Ásás, illetve rakodás közben mást nem lehet észrevenni, mint hogy a motor mennyire dolgozik. Ezek ellenére mégis JCB párti maradok. A polcon JCB flotta sorakozik, a munkásruhám is JCB-s.

A végére még egy gyors történet. Egy olyan városban történt az eset ahol van JCB illetve Caterpillar kereskedés is. Én azt tapasztalom, hogy a JCB szervizben sokkal közvetlenebbek és barátságosabbak az eladók, mint a Caterpillar-nál. Na, többek között ezért is vagyok JCB párti. Pályakezdőnek számítok a szakmában. E leírtak az én személyes véleményeim. Természetesen ezekkel nem mindenki ért egyet. Kulturált keretek között szívesen megvitatom ezeket a dolgokat gyakorlottabb gépkezelőkkel is!

Tóth Dániel (Penge)

Olvasson több ítéletet! Vissza a Munka-Gépítélet kezdőlapjára

 

Annak ellenére hogy a Best Machinery LiuGong márkakereskedőként vált ismertté, és oldalunkon a legtöbbször LiuGonggal kapcsolatos cikkeket lehet olvasni, a Munka-Gépítélet azért jött létre, hogy a 10.000-nél is több Facebookos barátunk számára olyan felületet biztosítsunk, ahol ők is közhírré tehetik egy-egy munkagéppel kapcsolatban szerzett tapasztalataikat. A Munka-Gépítélet írásai nem tükrözik a Best Machinery véleményét. A szerzők által küldött anyagok tartalmát nem változtatjuk meg, kizárólag a súlyos helyesírási hibákat javítjuk ki. Ön is írna kedvenc vagy kevéssé szeretett munkagépéről? Küldje el nekünk az anyagot az  email címre, és mi megjelentetjük* azt. Ossza meg tapasztalatait a munkagépes szakma 10.000-es krémjével.
*A jogviták elkerülése végett fenntartjuk annak lehetőségét, hogy a fiktívnek vélt leírások megjelenését korlátozzuk.

Közösségi oldalaink

  • Facebook: bestmachinery
  • Twitter: BestMachineryHU
  • YouTube: user/Bestmachinerykft/
  • Twitter: BestMachineryHU

Nem találja?

Kövessen minket a Facebookon...


Tetszik? Kattintson és ajánljon!

 

feedburner logo Blog - RSS feed

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Elfogadja az adatvédelmi nyilatkozatot?*

Kérem, pipálja be a jelölőnégyzetet!

 Elfogadom
Név:*
E-mail cím:*

 

Adatvédelmi (GDPR) nyilatkozat
és adatvédelmi irányelvek,
Irányítási politika

Ki olvas minket?

Oldalainkat 344 vendég és 0 tag böngészi

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

hirlevel

Név: * 
E-mail cím: * 
A kitöltéssel elfogadja, hogy az adatait irányelveinknek megfelelően kezeljük.

x