A német luxus vagyontárgy

2013 decemberében érkezett a cégünkhöz ez az aprítógép teljesen új állapotban. Én tavaly áprilisban kezdtem el vele dolgozni. A motorját a Mercedes gyártotta. A hathengeres, 235 lóerős motor a vékonyabb gallyakhoz és a szőlóvenyigéhez bőven elég, de ha egyszerre több vastag fadarabot kap el az aprítóhenger, az egyből megfoja a motort. Ami bekerül a garatba, az csak darabokban jön ki, még ha vasról van szó, akkor is.

Doppstadt ak 235 mobil aprítógép

Soha nem volt arra példa, hogy valamit nem bírt volna ledarálni, és ki kellett volna venni belőle. Az aprítóhengert négy darab ékszíj hajtja. Az aprítóhengeren 16 darab kalapács van, ami 360 fokban fordul körbe, így ha valami kemény anyag kerül bele - mint például vas - nem tesz kárt a gépben. A 16 darab kalapácson felül van két sor állókés is. A kalapácsok körülbelül 500 üzemórát bírnak ki, az állókések cseréjére 1000 óra után van szükség. Hatféle kalapács érhető el a géphez, attól függően, hogy ki mit szeretne aprítani vele. Általában a vídiával szórt kalapácsokat szoktuk használni.

A szervizháttér jó. A szervizes szívesen fogadta a kérdéseimet, még hétvégén is. Az alkatrészek viszont nagyon drágák és hosszú a beszerzési idő. Esetenként több mint egy hónap! A vásárlástól számítva mostanáig semmi komoly baja nem volt ennek a mobil aprítógépnek. Inkább csak a szenzorokkal volt a probléma, mint például a levegőnyomást mérő szenzor hibája. Tiszta levegőszűrűnél is folyamatosan leállította a gépet. Ezen túlmenően egyszer pedig egy csatlakozóból volt kicsúszva egy kábel, ami miatt szintén leállt a gép.

Doppstadt ak 235 mobil aprítógép

Ami megnehezíti a mindennapokat, az a tankolás. Nem a kúton való tankolással van a gond, hanem mikor kannából kell. Mivel a tank fölött a karosszéria befelé lejt, a másik fele pedig kifelé, így a kannát folyamatosan fogni kell, különben vagy ki, vagy beesik. Mivel napi 100-140 liter gázolajra van szükségem, így eléggé időigényes és fárasztó a tankolás. A gép fogyasztása 18-20 liter óránként, attól függően, hogy mit aprítunk vele.

Doppstadt ak 235 aprítógép - aprítóhenger kalapácsokkal

Az aprítógépet egy távirányítóval lehet vezérelni, ami néha okoz egy kis kellemetlenséget. Például olykor nem reagál a gép a kiválasztott funkcióra. Néha még a második megnyomásra sem. Ez akkor okoz problémát, amikor sok anyag kerül az aprítóhengerhez, és le szeretném állítani a behordást. Erős napsütésben nem lehet leolvasni a távirányító kijelzőjét, ami tulajdonképpen csak a térerőről, az akksi töltöttségéről és az aktuális fordulatszámról tájékoztat. Ugyan csipog, ha az üzemanyagszint 10% alá csökken, de néha jó lenne tudni az aktuális állást. Továbbá a hűtővíz hőmérsékletéről sem ad semmilyen tájékoztatás. A távirányító funkciói hasznosak, mindre szükség van, de én el tudnék még rá képzelni egy olyan funkciót, amivel a behordás sebességét lehet állítani. Ennek hiányában ki kell szállni a gépből.

Doppstadt ak 235 aprítógép - hajtás

A behordás automatikusan megáll, ha túl nagy vagy túl sok darab kerül a sulykolódob alá. Ilyenkor automatikusan visszafelé járatja a behordást, majd újra a helyes irányba. A fordulatszámot 800 és 2200 között lehet beállítani, bár ennek semmi értelmét nem látom, hiszen a behordás leáll, ha a fordulat 1800 alá esik. Szívesebben látnék rajta egy olyan gombot, aminek a megnyomásával egyből maximumra nőne a fordulat, egy másik gomb megnyomásával pedig minimumra esne.

Doppstadt ak 235 kalapácsos aprító

A gépnek van egy olyan tulajdonsága, hogy alkalomadtán - automatikusan - visszafelé is forgatja a ventillátort, ezzel kitisztítva a hűtőt a portól. Erre külön gomb is van a gépen, bár az csak leállítja a ventillátort, majd pár másodperc múlva ismét elindítja. A távirányító egész messziről is működik, de sokszor elég csak átmenni a gép másik oldalára, és máris szaggat a jel. Ami még jó benne, hogy ha elveszti a jelet, akkor sem áll le a gép. Ami viszont rossz, hogy a gombok nem világítanak. Sötétben sajnos fény felé fordítva kell keresgélni a funkciókat, amire sokszor nincs idő. Lehetne erre is egy külön gomb, amivel a világítást lehetne ki-be kapcsolni.

LiuGong 3+1 év garancia
Hirdetés - Megnyitásához kattintson a képre

A hidraulika a motor beindítása nélkül is működik. Így nem kell mindig beindítani a motort, ha mondjuk csak a vonószerkezet magasságát szeretném beállítani. A gép képes előre és hátra menni, de kanyarodni nem tud. Viszont ezt leginkább csak betonon vagy száraz földön tehetjük meg vele. Ha sáros a talaj, akkor elkapar a kerék, és nem megy előre. Ami viszont idegesítő, hogy hátrafelé akkor is megy.

Doppstadt ak 235 aprítógép - beltér

A gép nem igényel különösebb karbantartást. Én nyolcóránként szoktam zsírozni, azaz naponta. Ha viszont csak 2-3 órát dolgoztam vele, akkor másnap kihagyom a zsírzást. Szőlővenyigéből termel a legtöbbet a gép. Sajnos a gallyakkal mindig csak a kínlódás van. Ha már 2-3 ág keresztbe áll, akkor megfogja az egészet és nem kapja el az aprítóhenger. Továbbá túl darabosra aprítja a gallyat, így nekünk minimum kétszer le kell darálni, hogy jó legyen a kazánba. A papírral pedig az a baj, hogy túl könnyű, és a kaparóalj nem viszi.

Összességében jól kitalálták ezt a németek, de lehetne még mit finomítani rajta. Az új ára ennek a gépnek 300.000€. Használtan nem igazán lehet hozzájutni, mert általában állami támogatásra veszik meg, azt pedig nem lehet eladni.

Tóth Benjámin

Olvasson több ítéletet! Vissza a Munka-Gépítélet kezdőlapjára

Annak ellenére hogy a Best Machinery LiuGong márkakereskedőként vált ismertté, és oldalunkon a legtöbbször LiuGonggal kapcsolatos cikkeket lehet olvasni, a Munka-Gépítélet azért jött létre, hogy a 10.000-nél is több Facebookos barátunk számára olyan felületet biztosítsunk, ahol ők is közhírré tehetik egy-egy munkagéppel kapcsolatban szerzett tapasztalataikat. A Munka-Gépítélet írásai nem tükrözik a Best Machinery véleményét. A szerzők által küldött anyagok tartalmát nem változtatjuk meg, kizárólag a súlyos helyesírási hibákat javítjuk ki. Ön is írna kedvenc vagy kevéssé szeretett munkagépéről? Küldje el nekünk az anyagot az  email címre, és mi megjelentetjük* azt. Ossza meg tapasztalatait a munkagépes szakma 10.000-es krémjével.

Közösségi oldalaink

  • Facebook: bestmachinery
  • Twitter: BestMachineryHU
  • YouTube: user/Bestmachinerykft/
  • Twitter: BestMachineryHU

Nem találja?

Kövessen minket a Facebookon...


Tetszik? Kattintson és ajánljon!

 

feedburner logo Blog - RSS feed

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Elfogadja az adatvédelmi nyilatkozatot?*

Kérem, pipálja be a jelölőnégyzetet!

 Elfogadom
Név:*
E-mail cím:*

 

Adatvédelmi (GDPR) nyilatkozat
és adatvédelmi irányelvek,
Irányítási politika

Ki olvas minket?

Oldalainkat 915 vendég és 0 tag böngészi

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

hirlevel

Név: * 
E-mail cím: * 
A kitöltéssel elfogadja, hogy az adatait irányelveinknek megfelelően kezeljük.

x