A LiuGong teljes termékkínálatú építőgép gyártóként lesz jelen a 2013-as müncheni Baumán

A LiuGong Machinery Corporation  mint a világ egyik vezető építőipari berendezéseket gyártó vállalata az építőgépek teljes kínálatával vonul fel a 2013-as Bauma Kiállításon. 28 berendezést állít ki, és két olyan gépet mutat be, melyek újdonságnak számítanak az európai piacon. A 2013-as müncheni Bauma show az eddigi legnagyobb európai fellépése lesz a LiuGongnak - kiterjedésében több mint kétszer akkora, mint három esztendővel ezelőtt. Ebben az évben a LiuGong  Dressta leányvállalatával együtt osztozik a közel 3000 négyzetméteres kiállítási területen.

LiuGong: munkagép kiállítás

 

A kínai gyártó leleplezi a kotrók új zászlóshajóját, a 945E-t, valamint felfedi a 375-ös kompakt rakodó modell B szériáját. Mindezek mellett bemutat még számos hengert, grédert, homlokrakodót és targoncát is.

„Európai pozíciónk megszilárdítása után elérkezettnek látjuk az időt ahhoz, hogy megmutassuk cégünk erejét”, mondta David Beatenbough, a Guangxi LiuGong Machinery Co. Ltd. alelnöke, aki a LiuGong vállalat kutatás-fejlesztéséért felelős. „Homlokrakodóinkról már mindenki ismer minket, de itt az idő, hogy megmutassuk a lánctalpas kotrógépeinkben rejlő potenciált is. Idén a kotró termékvonal csúcsára érkezik az új trónkövetelő, a mamut méretű , 45,5 tonnás 945E modell.”

Bauma, 2012 - Kína
A LiuGong a 2012-es Shanghai Baumán

A vállalat 7 lánctalpas kotrót visz a Bauma kiállításra. A gépek sora a mozgékony, 4.000 kg-os 904D-vel kezdődik, mely javítási munkálatoknál és szűkös építkezési területeken ideális munkatárs. A másik oldalon az új 945E áll majd, mely monumentális méreteivel uralja majd a LiuGong standot.

A Dressta leányvállalat a 9.50M kotró-rakodót, egy SB-30M kábelfektetőt és négy dózerét, a TD-10R, TD-14M, TD-25M és TD-40E típusú modelleket mutatja be. A Dressta elismert dózeri, a könnyen szállítható, 9.760 kg-os TD-10R-től kezdődően, egészen a robosztus, 67.700 kg önsúlyú TD-40 modellig bezárólag, minden bizonnyal elnyeri majd a látogatók tetszését.

2012-ben a LiuGong megvásárolta a lengyel székhelyű Dresstat, ezt követően pedig az európai leányvállalat gyáregységeinek bővítésébe kezdett. „ Az egyik legnagyobb építőgépeket gyártó világmárkává nőttük ki magunkat. Hisszük, tudjuk, hogy ez minőség- és termékfejlesztési törekvéseinknek köszönhető.” – jegyezte meg Beatenbough. „Beszélni… Az egy dolog. Mi itt vagyunk, hogy bizonyítsunk. A Bauma nagyszerű lehetőséget kínál erre. A jelenlegi és jövőbeli vásárlóink számára első kézből adódik a lehetőség, hogy szemügyre vegyék gépeinket és tanúi lehessenek a fejlődésnek.”

LiuGong Europe Almere
LiuGong központ - Almere, Hollandia

A LiuGong Kína legnagyobb építőgépeket gyártó vállalatcsoportja csúcsminőségű munkagépek teljes skáláját kínálja a világ piacai számára. A cég főhadiszállása Kínában, Liuzhouban található. A 2011-ben elért 2,76 milliárd dolláros értékesítési eredményével és 67.700 eladott berendezésével a LiuGong a leggyorsabban gyarapodó CE vállalatok egyike. A 115 országban 440 viszonteladóval és több mint 2650 értékesítési ponttal rendelkező LiuGong a kínai exportőrök egyik legnagyobb, legkifinomultabb és legátfogóbb kereskedelmi hálózatával rendelkező szereplője. Büszkék vagyunk arra, hogy a Best Machinery 2013-ban is a siker részese lehet. Az idei Bauma - München kiállítás április 15. és 21. között kerül megrendezésre. Mindenkit szeretettel várunk a LiuGong standján!

A bejegyzést készítette: Blaskó Gergely (A szerzőről)

Szóljon hozzá!

Küldés (Ctrl+Enter)

Közösségi oldalaink

  • Facebook: bestmachinery
  • Twitter: BestMachineryHU
  • YouTube: user/Bestmachinerykft/
  • Twitter: BestMachineryHU

Nem találja?

Kövessen minket a Facebookon...


Tetszik? Kattintson és ajánljon!

 

feedburner logo Blog - RSS feed

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Elfogadja az adatvédelmi nyilatkozatot?*

Kérem, pipálja be a jelölőnégyzetet!

 Elfogadom
Név:*
E-mail cím:*

 

Adatvédelmi (GDPR) nyilatkozat
és adatvédelmi irányelvek,
Irányítási politika

Ki olvas minket?

Oldalainkat 211 vendég és 0 tag böngészi

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

hirlevel

Név: * 
E-mail cím: * 
A kitöltéssel elfogadja, hogy az adatait irányelveinknek megfelelően kezeljük.

x