18 új LiuGong munkagép a sanghaji Baumán
A Kínában megrendezésre kerülő Baumán 18 új LiuGong munkagép került kiállításra. A kotrógépek, homlokrakodók, daruk, törő- és osztályozógépek, kotró-rakodók, illetve targoncák és kompakt rakodógépek között a legnagyobb feltűnést a több éves fejlesztés után debütáló H szériás homlokrakodók, illetve a gumikerekes kotrógép jelentették.
A H széria tagjai két verzióban gördülnek majd le a gyártósorról. A belpiacra, illetve egyes dél-amerikai és ázsiai országokba szánt verziók Tier3-as motorral kerülnek összeszerelésre, míg az Európába, illetve Észak-Amerikába kerülő munkagépek Tier4 final erőforrást rejtenek magukban.
A gépek formatervén a LiuGong saját kutatás-fejlesztési központjában munkálkodó ipari formatervező csapat dolgozott. Tették mindezt annak érdekében, hogy a H széria mind kezelhetőség, mind szerelhetőség, mind pedig munkabiztonság terén kiemelkedjen a piac többi szereplője közül. A mérnökök végül olyan megoldásokat implementáltak, mint a géptörzsön könnyűszerrel körbejárható kabin vagy a 30%-kal több kilátást biztosító, speciális alakú fülke.
A radikálisan újjáalakított homlokrakodókba speciálisan a H szériás LiuGong gépekhez fejlesztett Cummins motorok kerülnek. A széria a Magyarországon is közkedvelt méretű 17,2 tonnás 856H verzióval debütál, de még ebben az évben megkezdik egy 50, illetve egy 30,4 tonnás változat gyártását is.
A fenti képen is látható 856H típusjelű modell 3 m3-es kanállal kerül felszerelésre, de elérhető 2,5-2,8 m3-es szikla-kanállal is. A paramétereket felsorakoztató táblázatban a többi szám is impozáns. Felszakítóerő 185 KN, motorteljesítvény: 162 kW, legnagyobb ürítési magasság: 3507 mm (hosszított gémmel).
Szintén a shanghaji Baumán került bemutatásra a LiuGong jelenleg rendelhető legnagyobb homlokrakodója, a 8128H. Az 50 tonnás monstrumot 2015-ben egy 75, illetve egy 100 tonnás önsúlyú verzió követi majd. A 8128H homlokrakodó 360 KN-os felszakítóerővel bír. 7 m3-es szikla-kanalát 12 tonnával (!) megrakva 7,4 másodperc alatt emeli a magasba (maximális ürítési magasság: 4,04 méter).
Nézze végig az egész galériát!
A cikket írta: Blaskó Gergely - (A szerzőkről)
Szóljon hozzá!