Egész jó „kis” gép! :)

Mindössze négy üzemórával érkezett a Best Machinerytől ez a kínai kotrógép. Mikor kinyitottuk az ajtót, megcsapott minket a jellegzetes „új” szag. De ami különleges a dologban, hogy még most, több mint 1800 üzemóra után is lehet érezni. :D A géphez csak az eredeti tartozéka van, az 1,2m3 térfogatú mélyásó kanál. Idáig egyszer lett cserélve rajta a kanálköröm.

XCG lánctalpas kotró 3 

A gépbe én is beletettem pár üzemórát. Föld- és kavicsrakáskor kezeltem, semmi gondom nem volt vele. Az elején nagyon kapkodott a gép, de nem is lepődtünk meg, betudtuk annak, hogy csak 4 üzemóra volt benne. Ennek ellenére egy kicsit még ezer üzemóra után is lehetett érezni a kapkodást. Kettő darab XCG-t tudtam kipróbálni: egy 240-es 24 tonnás vasat, valamint egy 33 tonnás önsúlyú 330-ast. Szeretem a nagy dolgokat, de nekem a kisebb jobban tetszett mint a nagy.

XCG 240 lánctalpas kotrógép 2

Idáig semmi nagyobb baj nem volt a lánctalpas kotrógéppel. Van egy kis Caterpillaros beütése a gépnek, de a színe vagány. A kis XCG 2008-as évjáratú, 6 hengeres, vízhűtéses Isuzu motor hajtja, ami 170 lóerős. A 240-es típusjel az önsúlyra utal: a gépezet 24 tonnás. Mindent egybefoglalva jó gépek, de maradunk a Németeknél! :)

Takács Roland

 

Olvasson több ítéletet! Vissza a Munka-Gépítélet kezdőlapjára

Annak ellenére hogy a Best Machinery LiuGong márkakereskedőként vált ismertté, és oldalunkon a legtöbbször LiuGonggal kapcsolatos cikkeket lehet olvasni, a Munka-Gépítélet azért jött létre, hogy a 10.000-nél is több Facebookos barátunk számára olyan felületet biztosítsunk, ahol ők is közhírré tehetik egy-egy munkagéppel kapcsolatban szerzett tapasztalataikat. A Munka-Gépítélet írásai nem tükrözik a Best Machinery véleményét. A szerzők által küldött anyagok tartalmát nem változtatjuk meg, kizárólag a súlyos helyesírási hibákat javítjuk ki. Ön is írna kedvenc vagy kevéssé szeretett munkagépéről? Küldje el nekünk az anyagot az  email címre, és mi megjelentetjük* azt. Ossza meg tapasztalatait a munkagépes szakma 10.000-es krémjével.
*A jogviták elkerülése végett fenntartjuk annak lehetőségét, hogy a fiktívnek vélt leírások megjelenését korlátozzuk.

Közösségi oldalaink

  • Facebook: bestmachinery
  • Twitter: BestMachineryHU
  • YouTube: user/Bestmachinerykft/
  • Twitter: BestMachineryHU

Nem találja?

Kövessen minket a Facebookon...


Tetszik? Kattintson és ajánljon!

 

feedburner logo Blog - RSS feed

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Elfogadja az adatvédelmi nyilatkozatot?*

Kérem, pipálja be a jelölőnégyzetet!

 Elfogadom
Név:*
E-mail cím:*

 

Adatvédelmi (GDPR) nyilatkozat
és adatvédelmi irányelvek,
Irányítási politika

Ki olvas minket?

Oldalainkat 388 vendég és 0 tag böngészi

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

hirlevel

Név: * 
E-mail cím: * 
A kitöltéssel elfogadja, hogy az adatait irányelveinknek megfelelően kezeljük.

x