Biomassza szárítás

Csöves szárító, dobszárító és a manuális mód

A brikett-, illetve pelletgyártás során alapanyagul szolgáló biomassza termékeket (fűrészpor, faapríték, lágy szárú növények aprítéka) a végtermék gyártási folyamatában gyakorta szárítani szükséges. Kivételt képez a szalma, valamint az asztalos üzemekből származó anyagok, másodnyersanyagok (fűrészpor, faforgács, kisebb fahulladékok stb.), ugyanis ezen a felhasználási területen már szárított alapanyaggal dolgoznak.

dobszárító - forgódobos szárító

Amennyiben az alapanyag nedvességtartalma meghaladja a 10-14 %-os értéket, akkor a pellet, illetve brikett előállításának technológiai eszközei közé be kell iktatni a szárítót. A szárítandó anyag nedvességtartamának csökkentése jelentősen növeli a gyártás teljes folyamatának energiaigényét, költségét. Amennyiben a telephely nem rendelkezik gőz vagy egyéb hőenergia forrással, abban az esetben célszerű a szárítóberendezés fűtőegységét megújuló energiahordozó felhasználásával táplálni (pl. faapríték, egyéb biomassza vagy termék: pellet, brikett stb.).

A szárítási technológiák sora rendkívül változatos. A pellet- és brikettgyártásban elterjedt technológiák közé tartoznak a kisebb kapacitással bíró úgynevezett csöves szárítóberendezések, valamint a nagyobb kapacitású és hatásfokú forgódobos szárítóberendezések.

Csöves szárítók

A csöves szárítóberendezések a 300-800 kg/óra végterméket előállító rendszerekhez csatolva üzemeltethetőek hatékonyan, de ami még fontosabb, költséghatékonyan. A bemenő magas nedvességtartalmú alapanyag egy úgynevezett csőkígyós rendszeren halad át egyenáramban a biomassza tüzelésű kazán (vagy más fűtőegység) által előállított meleg/forró levegővel. A csőkígyón keresztül haladva a viszonylag hosszú, kanyargós úton az anyag nedvességtartalmának jelentős részét elveszíti.

Csöves szárító - csőszárító

A rendszerhez egy ventilátor kapcsolódik. A ventilátor szívó oldala előtt található a tüzelőberendezés, a nedves anyag betáplálása, valamint maga a csőkígyós rendszer is. A ventilátor nyomó oldalán található a por- és szemcseleválasztó rendszer. A porleválasztást ciklonnal, multiciklonnal vagy egy különösen hatékony rendszerrel, az úgynevezett zsákos porszűrő berendezéssel végzik. A szemcse- és porleválasztást követően a száraz alapanyag már teljes mértékben beadagolható a pelletáló vagy a brikettáló rendszerbe. A tüzelőberendezés biomassza-tüzelőanyag felhasználása 50 kg/órától 300 kg/óráig terjedhet.

Forgódobos szárítók / dobszárítók

A forgódobos szárítóberendezések szárítási hatásfoka, valamint szabályozhatósága lényegesen jobb, mint a csőkígyós rendszereké, azonban kis kapacitás mellett (800kg/h alatt) nem gazdaságos az üzemeltetésük. Mindez a felmelegíteni szükséges levegő nagy mennyisége (térfogatárama) miatt adódik. Ez a technológiai elem a kereskedelmi céllal működő, nagy termelési kapacitású üzemek szárító berendezése.

A megfelelően előaprított alapanyag egy szállítócsiga segítségével cellás adagolóval szabályozva kerül a forgódobos szárítóba. A berendezés egy relatíve nagy átmérőjű (>0,8m) és hosszú (10-20 m) technológiai elem, amelyben a szárítandó anyag áramlása történhet a szárító levegővel egyen-, illetve ellenáramban. A szárítási fázis végén, tehát a forgó szárítódob kiadagoló nyílásán egy megfelelően száraz, alacsony nedvességtartalmú anyagot kapunk. A forgódobos berendezésekben több ponton hőmérséklet-, és nedvességtartalom érzékelők találhatóak, amelyek segítségével nagyon pontos nedvességtartalom-beállítás érhető el. Az érzékelőknek, a fordulatszám szabályozással ellátott hajtóműveknek, valamint a be- és kiadagoló csigáknak köszönhetően egy maximálisan automatizálható és megbízható rendszert kapunk.

Dobszárító 2.

A por és szemcseleválasztás a csőszárító rendszereknél megismert módon történik. A dobszárítóknál gyakorta előfordul, hogy a durva, nagyobb szemcséket egy ciklon segítségével, míg a finomabb részecskéket zsákos porleválasztó berendezéssel választják le. Ezen berendezések sorba kötésére azért van szükség, mert nagyobb leválasztási hatásfok, illetve üzembiztonság érhető el.

Szárítás technológia nélkül - a manuális mód

Bátran kijelenthetjük: mi magyarok igen leleményesek vagyunk. Több olyan – elsősorban kisebb kapacitású – üzemmel találkoztunk a pályafutásunk során, amelyekben a szárítás manuálisan, technológia nélkül történik.

Egy partnerünk brikettáló üzemében a nedves faforgácsot egy hatalmas fedett csarnokban, vastag fóliával letakart betonon tárolják. Az alapanyag kiterítve, 20-30 cm-es rétegben terül el. A csarnokot sűrűn szellőztetik, míg a forgácsot élőmunka igénybevételével naponta átforgatják.

A módszer számos problémát vet fel:

• Az így mozgatott alapanyagba gyakran szennyeződés kerül, amely a brikettáló gépbe jutva a préshüvely és a dugattyú sérüléséhez vezet. Az említett üzemben a „manuális szárítást” követően végzik a finomaprítást. A kalapácsos malom megfogja az esetlegesen bekerülő köveket, illetve más oda nem illő anyagokat. Persze a kalapácsos aprítógépnek mindez nem tesz jót.
• A megfelelő száradáshoz légmozgás, alacsony páratartalom és megfelelő hőmérséklet szükséges.
• A száradás időtartama kiszámíthatatlan, a több hétre elegendő muníció tárolása, mozgatása nehézkes.

Ennek ellenére azt kell mondanunk, hogy az eljárás segítségével elérhető a cél, az alapanyag nedvességtartalma csökkenthető.

 

A bejegyzést írta: Varga Péter és Blaskó Gergely - (A szerzőről)

Hozzászólások - Komment beírása legalul!

0
Lorát Miklós
2022. május 03. kedd, 13:48
Üdvözlet!

Ipari iszap szárításához keresek 2m3/óra kapacitású forgó szárítót.

Várom tanácsukat, üdvözlettel:

Loránt Miklós
Like Like Idézet
0
Horváth Rita
2020. november 11. szerda, 15:27
Tisztelt Cím!
Egyetemi projektfeladathoz szeretnénk segítséget kérni. Dobszárítót kell méreteznünk települési szilárd hulladék szárítására. A szilárd hulladék jelentős nedvességtartalommal (30-50%) rendelkezik. A szárítandó mennyiség: 16.000t/év RDF +10.000t/év bio-frakció lenne. A cél a hulladék nedvességtartalmának 10% alá csökkentése lenne. Tudnak ilyen dobszárítót ajánlani specifikációkkal és árral együtt?
nagyon szépen köszönjük előre is, ha módjukban áll segíteni!
Like Like Idézet
0
Abonyi Mónika
2017. december 10. vasárnap, 18:17
Üdvözlöm!
Hol szerezhető be csöves szárítórendszer brikettáláshoz?
Ha a linket elküldi megköszönöm, mert az ára is érdekelne egy projekthez.

Üdvözlettel: Abonyi Mónika
Like Like Idézet

Szóljon hozzá!

Küldés (Ctrl+Enter)

Közösségi oldalaink

  • Facebook: bestmachinery
  • Twitter: BestMachineryHU
  • YouTube: user/Bestmachinerykft/
  • Twitter: BestMachineryHU

Nem találja?

Kövessen minket a Facebookon...


Tetszik? Kattintson és ajánljon!

 

feedburner logo Blog - RSS feed

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Elfogadja az adatvédelmi nyilatkozatot?*

Kérem, pipálja be a jelölőnégyzetet!

 Elfogadom
Név:*
E-mail cím:*

 

Adatvédelmi (GDPR) nyilatkozat
és adatvédelmi irányelvek,
Irányítási politika

Ki olvas minket?

Oldalainkat 411 vendég és 0 tag böngészi

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

hirlevel

Név: * 
E-mail cím: * 
A kitöltéssel elfogadja, hogy az adatait irányelveinknek megfelelően kezeljük.

x