50 év...

Györki János szerencsésnek vallja magát, mivel egy nagyon speciális LiuGong homlokrakodó gépésze. A berendezés nem a szokásos LiuGong színekben pompázik, kék festést kapott. A 856II-es (tehát a 2014-es IV-es szériánál 2 verzióval korosabb) rakodó egy volt az 50 darabos limitált kiadásból, melyet 2008-ban a vállalat 50. évfordulója alkalmából gyártott a LiuGong. A gép kora és a ledolgozott üzemórák ellenére is épp úgy működik, mintha új lenne.

LiuGong 856II homlokrakodó 4

János hosszasan mesélt a kék monstrumról: „Bátran állíthatom, hogy semmit sem változtatnék meg a gépen. Mondhatni, én egy régi vágású gépkezelő vagyok, ami azt jelenti, hogy megérzéseimre és tapasztalatomra hagyatkozva kezelem a vasat.

LiuGong 3+1 év garancia

Maga az adott gép komfortszintje nem releváns számomra, de ha van, akkor természetesen élek vele. És itt aztán van ám kényelem! Egy a lényeges: a gép ne álljon meg. Örök igazságként vallom, hogy a jó munkagép a működő munkagép. Minden egyes hiba miatt kieső munkaóra elúszó százezreket jelent. Ez egy olyasféle mentalitás, amit 61 éves korára, 45 évnyi építőiparban szerzett tapasztalattal a háta mögött az ember kifejleszt magában... Az évek során több különböző gyártótól származó munkagépet kezeltem már, a dózerektől kezdve a homlokrakodókig. Sajnos a megbízhatóság sokszor a híján volt még a csillogó-villogó gépek esetében is.

homlokrakodó - LiuGong

Jelenleg az Észak Térkő Kft.-nél dolgozom egy kőbányában. Egyszerre érkeztünk, én és a  856-os LiuGong homlokrakodó. Ez a bánya a Cserhát hegységben, Nagylóc-Zsunypusztán található. Andezitet bányásznak a térségben. Nehezen kopó kőzetfajta, különböző építőipari célokra használják. Arra is rendelkezésre állnak az eszközeink, hogy ebből a kőzetből minőségi járólapokat és járdaszegélyeket gyártsunk.

A „kis” LiuGong újkora óta üzemel nálunk, ennek már 4 éve. A vásárlás csak azután történt meg, miután egy bérleti szerződés keretében kipróbálásra került a berendezés. Heti öt, időnként hat napot is üzemel a homlokrakodó, mindezt teszi napi 10-12 órában, mégis stabilan működik. Nem volt szükség még arra, hogy bármiféle nagyobb javítást hajtsunk végre rajta.

homlokrakodó - LiuGong 856II

A gép napi karbantartása nagyon egyszerű. Mivel jubileumi limitált kiadás, így szériában járt a központi zsírzó, mely időt spórol meg számunkra. Azt hiszem, az új gépeken ez most opcióként választható. A kőbányai munka nagy igénybevételt jelent, ennek ellenére mégsem okozott komoly károkat a berendezésben. Az idő vasfoga sem hagyta ott a nyomát, minden indítás és maga az irányítás is zökkenőmentes, épp olyan gyorsan reagál a gép, mint új korában. A motor és az emelési képessége pontosan olyan erős és hatékony, mint azon a napon, amikor hozzánk került. Üzemanyag-takarékos és az üzemórák növekedésével még inkább azzá vált.”

homlokrakodó - LiuGong 856II 2

A családi vállalkozásként induló Észak Térkő Kft. tulajdonosa Boda Péter, aki a következőket mondta a LiGong 856II-ről: „A gépkezelőnk a berendezés megvásárlása óta üzemeli a gépet, és eddig egyetlen panasz sem érkezett felőle. Örömmel dolgozik vele. Valójában sosem kérdőjeleztük meg a gép megbízhatóságát. Azután döntöttünk a megvásárlása mellett, miután bérbe vettük a Best Machinery Kft.-től. A cégeink közötti kapcsolat már előtte is erős volt. Tudtuk, hogy megbízható szolgáltatást nyújtanak majd számunkra, így elsősorban a vételáron volt a hangsúly. Amikor a vásárlás mellett döntöttünk, azt azért is tettük, mert tudtuk, hogy a gép képes arra, amire nekünk szükségünk van. Az elvárás egyszerű volt: naponta 500-1000 tonna anyag költséghatékony mozgatása, hóban-sárban és a nagy melegben egyaránt, leállás nélkül. A döntésünk helyesnek bizonyult.”

A bejegyzést készítette: Földi Anita és Blaskó Gergely (A szerzőről)

Kérjen ajánlatot a leírásban szereplő gép modelfrissített változatára!

Érdeklődjön telefonon a 06-20-966-28-38 mobilszámon, vagy üzenjen az űrlapon át!

online

A csillaggal megjelölt mezők kitöltése kötelező.
Üzenete, adatai a weboldalon NEM jelennek meg!


 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

 

Olvasson több ítéletet! Vissza a Munka-Gépítélet kezdőlapjára

 

A LiuGong európai részlege a Munka-Gépítélet sikerein felbuzdulva úgy határozott, hogy körbejárja ügyfeleit, és interjúkat készít a LiuGong gépek aktív használóival. Ön jelenleg ezen interjúk egyikét olvassa.

A Munka-Gépítélet azért jött létre, hogy a 10.000-nél is több Facebookos barátunk számára olyan felületet biztosítsunk, ahol ők is közhírré tehetik egy-egy munkagéppel kapcsolatban szerzett tapasztalataikat. Ön is írna kedvenc vagy kevéssé szeretett munkagépéről? Küldje el nekünk az anyagot az  email címre, és mi megjelentetjük* azt. Ossza meg tapasztalatait a munkagépes szakma 10.000-es krémjével. Nem csak LiuGong gépekkel szerzett tapasztalatait várjuk!

*A jogviták elkerülése végett fenntartjuk annak lehetőségét, hogy a fiktívnek vélt leírások megjelenését korlátozzuk.

 

Közösségi oldalaink

  • Facebook: bestmachinery
  • Twitter: BestMachineryHU
  • YouTube: user/Bestmachinerykft/
  • Twitter: BestMachineryHU

Nem találja?

Kövessen minket a Facebookon...


Tetszik? Kattintson és ajánljon!

 

feedburner logo Blog - RSS feed

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Elfogadja az adatvédelmi nyilatkozatot?*

Kérem, pipálja be a jelölőnégyzetet!

 Elfogadom
Név:*
E-mail cím:*

 

Adatvédelmi (GDPR) nyilatkozat
és adatvédelmi irányelvek,
Irányítási politika

Ki olvas minket?

Oldalainkat 283 vendég és 0 tag böngészi

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

hirlevel

Név: * 
E-mail cím: * 
A kitöltéssel elfogadja, hogy az adatait irányelveinknek megfelelően kezeljük.

x