A filmsztár délen dolgozik tovább

A 877-es LiuGong homlokrakodóról szóló Munka-Gépítéletünk másik főszereplője Balatinácz Csaba. Csaba 36 éves, és már nyolc éve dolgozik az építőiparban. Fél évtizede a Versendkő Bányászati Kft. alkalmazottja. A cég olyan kőanyag kitermelésével foglalkozik, amelyet a szárazföldi és vízi objektumok építéséhez, illetve vasúti pályatest-felújítási projektekben hasznosítanak. Ezen felül pedig a kiválogatott, speciális köveket járólap- és dekorációkészítéshez értékesítik.

Homlokrakodó - LiuGong 877 2

A vállalat jelenleg négy bányát működtet, melyből kettőben az építkezések számára mészkövet bányásznak. Egy másikban vasúti pályákhoz szánt riolit tufát, míg a negyedikben andezitet termelnek ki, ami egy vulkanikus kőzet és tökéletes csempék alapanyagául, műemlékek építéséhez, illetve dekorációs felhasználásra.

LiuGong 3+1 év garancia

A bánya, ahol Csaba jelenleg is dolgozik Pécsett található. Ez az egyik mészkőbánya a fent említett kettő közül, mely üzleti szempontból kiemelten jelentős. A 2008-as nyitást követően autópálya építésekhez termeltek alapanyagot. A napi mennyiség meghaladta a 20.000 tonnát is. Habár jelen pillanatban az építőipar hanyatlását élhetjük meg, a bánya rakodói ma is naponta 100-150 teherautót pakolnak meg.

A bányában három homlokrakodó dolgozik, ezek közül az egyik egy LiuGong 877-es, amit Csaba kezel. Balatinácz úr szerint pont olyan odafigyeléssel bánnak a gépeikkel, mint mások az autóikkal, vagy motorkerékpárjaikkal. Rendszeresen karbantartják és takarítják őket, mindezt természetesen kívül és belül egyaránt. Ha hetente valaki 6 alkalommal napi 10-12 órát dolgozik egy géppel, akkor alapvető kívánalom a tiszta környezet.

Csaba a következőket mondta a kínai homlokrakodóval kapcsolatban: „Több okból is kedvelem a LiuGong 877-est. Először is nagyon könnyű kezelni. Nagyon erős motorral rendelkezik, az erőátvitel is gördülékeny. A kemény terepen való haladáskor és a súlyos kövek emelésénél a bivaly motor nagyon hasznos, különösen, amikor a kövek nedvesek, mert ugyanaz a térfogatnyi megemelt anyagmennyiség sokkal nehezebb, mint szárazon.

Homlokrakodó LiuGong 877 1

Az egyik nap a 9,95 tonna nedves anyag emelésekor kivillant a figyelmeztető a műszerfalon, ennek ellenére az erőlködés semmi jelét sem mutatta a gép. Mielőtt feltennék a kérdést: igen, a gép standard specifikációkkal rendelkezik.

Bizton állíthatom: minden tekintetben minőségi kivitelezésű. Az illesztések pontosak, és az ajtók is tökéletesen záródnak. Egy gépkezelő számára a másik fontos szempont a könnyű karbantarthatóság azon munkálatok esetében, amit napi szinten el kell végeznem. Ez a LiuGong gépnél nagyon könnyen és gyorsan oldható meg.

Homlokrakodó LiuGong 877 3

Habár nekünk nincsenek problémáink ezzel a berendezéssel, a környező bányák gépészei sokszor kérdezik tőlem: miért pont kínai, nem félsz, hogy elromlik? A válasz egyértelmű lenne, ha valaha is egyet kipróbáltak volna…”

Csákó Zoltán, mint Harley Davidson rajongó és mint a Versendkő tulajdonosa, nagyra értékeli a minőséget. „A LiuGong 877III egy tipikus földmunkagép, se nem több, se nem kevesebb, elvégzi a rárótt feladatot, de azt mindig, minden körülmények között, ráadásul kedvező üzemeltetési költségek és vételár mellett.

Homlokrakodó LiuGong 877 4

A LiuGong teljes mértékben megfelel annak a típusú munkának, amire mi használni kívánjuk. Ha pedig a hírek alapján megvalósul a Magyarországon keresztülhaladó gyorsvasúti összeköttetés, akkor nagy valószínűséggel vásárolunk majd még két nagyobb LiuGong homlokrakodót is.”

És miért az alcím? Bizony ez a homlokrakodó az, amely korábban a Totalcar tévéműsorában járt.

  

  

A bejegyzést készítette: Földi Anita és Blaskó Gergely (A szerzőről)

Kérjen ajánlatot a leírásban szereplő gép modelfrissített változatára!

Érdeklődjön telefonon a 06-20-966-28-38 mobilszámon, vagy üzenjen az űrlapon át!

online

A csillaggal megjelölt mezők kitöltése kötelező.
Üzenete, adatai a weboldalon NEM jelennek meg!


 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

 

Olvasson több ítéletet! Vissza a Munka-Gépítélet kezdőlapjára

 

A LiuGong európai részlege a Munka-Gépítélet sikerein felbuzdulva úgy határozott, hogy körbejárja ügyfeleit, és interjúkat készít a LiuGong gépek aktív használóival. Ön jelenleg ezen interjúk egyikét olvassa.

A Munka-Gépítélet azért jött létre, hogy a 10.000-nél is több Facebookos barátunk számára olyan felületet biztosítsunk, ahol ők is közhírré tehetik egy-egy munkagéppel kapcsolatban szerzett tapasztalataikat. Ön is írna kedvenc vagy kevéssé szeretett munkagépéről? Küldje el nekünk az anyagot az  email címre, és mi megjelentetjük* azt. Ossza meg tapasztalatait a munkagépes szakma 10.000-es krémjével. Nem csak LiuGong gépekkel szerzett tapasztalatait várjuk!

*A jogviták elkerülése végett fenntartjuk annak lehetőségét, hogy a fiktívnek vélt leírások megjelenését korlátozzuk.

Közösségi oldalaink

  • Facebook: bestmachinery
  • Twitter: BestMachineryHU
  • YouTube: user/Bestmachinerykft/
  • Twitter: BestMachineryHU

Nem találja?

Kövessen minket a Facebookon...


Tetszik? Kattintson és ajánljon!

 

feedburner logo Blog - RSS feed

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Elfogadja az adatvédelmi nyilatkozatot?*

Kérem, pipálja be a jelölőnégyzetet!

 Elfogadom
Név:*
E-mail cím:*

 

Adatvédelmi (GDPR) nyilatkozat
és adatvédelmi irányelvek,
Irányítási politika

Ki olvas minket?

Oldalainkat 330 vendég és 0 tag böngészi

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

hirlevel

Név: * 
E-mail cím: * 
A kitöltéssel elfogadja, hogy az adatait irányelveinknek megfelelően kezeljük.

x