Az Öreg!!!

Ez a géptípus az előző rendszer igazi csúcs-gépezete volt. Nagy fordulatot jelentett a szocialista gépek között. Bizony. Egy kapitalista Svéd munkagép. Sokan megcsodálták, mikor az első nyugati berendezés megjelent valamelyik telepen.

Volvo régi homlokrakodó 2

Négyhengeres dízel motorjával és bivaly erejével felülmúlta a többi rakodógépet. Az akkori kor követelményeinek maximálisan megfelelt. A vezető fülkéjébe elől kellett beszállni. Klíma az nem volt, a két oldalsó üveget lehetett eltolni, és így járta át a kabint a levegő. Műszerezettsége a mellékelt képeken is jól látszik (nincs).

Volvo BM-641 homlokrakodó 2

Jó volt vele dolgozni. A sebváltója igazi csodaszámba ment! Nem is beszélve a jobb oldalon elhelyezett két hidraulika-karról. Innen lehetett kezelni a rendszert. Ezeket emberesen meg kellett markolni, de még most is emlékszem a járásukra.

Nagyon fordulékony munkagép volt. Köszönhetően a hátsó kormányzott kerekeknek, jól alá lehetett szedni. A gumik... Na, azok olyan virslik voltak, hogy ihaj-csuhaj. Ennek ellenére nem volt velük semmi probléma. Sáros talajon is megállták a helyüket.

Volvo öreg homlokrakodó - BM-641

Jól véssétek az emlékezetekbe, mert ma már elvétve lehet találni ebből a homlokrakodó géptípusból...

Baranyai Zoltán

Olvasson több ítéletet! Vissza a Munka-Gépítélet kezdőlapjára

Annak ellenére hogy a Best Machinery LiuGong márkakereskedőként vált ismertté, és oldalunkon a legtöbbször LiuGonggal kapcsolatos cikkeket lehet olvasni, a Munka-Gépítélet azért jött létre, hogy a 10.000-nél is több Facebookos barátunk számára olyan felületet biztosítsunk, ahol ők is közhírré tehetik egy-egy munkagéppel kapcsolatban szerzett tapasztalataikat. A Munka-Gépítélet írásai nem tükrözik a Best Machinery véleményét. A szerzők által küldött anyagok tartalmát nem változtatjuk meg, kizárólag a súlyos helyesírási hibákat javítjuk ki. Ön is írna kedvenc vagy kevéssé szeretett munkagépéről? Küldje el nekünk az anyagot az  email címre, és mi megjelentetjük* azt. Ossza meg tapasztalatait a munkagépes szakma 10.000-es krémjével.
*A jogviták elkerülése végett fenntartjuk annak lehetőségét, hogy a fiktívnek vélt leírások megjelenését korlátozzuk.

Szóljon hozzá!

Mondandója másra is tartozik?

Írja meg nyilvános kérdését, véleményét. Kérjük, az alább található űrlapot töltse ki! Hozzászólása azonnal megjelenik oldalunkon. Fenntartjuk a jogot, hogy a sértő, trágár és obszcén megjegyzéseket töröljük rendszerünkből.

Görgessen lentebb, és tekintse meg, hogy mit mondanak mások az olvasott témával kapcsolatban.

Hozzászólások  

#6 Kiss Nikoletta 2022-11-28 10:17
Sziasztok.
Tudja valaki, hogy honnan lehet hozzá szerezni gépkönyvet? Előre is köszönöm. Niki
Idézet
#5 Tavi-Kavics Kft 2017-06-06 09:42
Van egy Volvo bm 641 típusú homlokrakodónk eladó, ha valakit érdekelne. A fék nem működik, egyébként jó állapotban van, feleslegessé vált.
Érdeklődni itt lehet: 06-20-911-8288
Idézet
#4 kovács károly 2014-12-02 18:23
nekem 646 TD-m van törhető gémes nyugodtan
el merek vele menni mindennap dolgozni mert
tudom hogy nem hagy sza...ba meg bizható
jó gép 30éves és szuper
Idézet
#3 Nyári László 2013-11-07 19:32
Én egy vállalkozó vagyok, és 10 éve van egy 640 es 3 hengeres volvóm, van összehasonlítási alapom mert van mellette egy jóval fiatalabb komatsu rakodógépem is.Mind a két gépem kitűnő állapotban van és nem mondanám hogy a múlt gépe lenne a volvó, mert tömegföldmunkába palacsintára veri a komatsut, vagy a jcb t. Természetesen nem a legjobb megoldás hogy csak előlről lehet beszállni, mert felemelt kanálnál szinte lehetetlen, de fogyasztásban semmivel nem rosszabb modernabb társainál. Óránként 6- 7 liter a fogyasztása és alkatrész is van hozzá dögivel, mondjuk az nem a legolcsóbb de nem drágább mint egy komatsu .Fordulékonysága kiválló,ezzel a géppel kanyarodva is lehet túrni a földet. Ha rendesen karban van tartva nagyon megbízható,bátran merem ajánlani akárkinek aki nem tud sokmillióert rakodót venni.Fiatalabb társait kenderbe veri.
Idézet
#2 Best Machinery Kft. 2013-10-01 20:55
Kedves Zsolt!

Szívesen vennénk, ha te is megírnád emlékeidet az adott típusról. A Munka-Gépítéletek között a BM-641-es homlokrakodó után jól mutatna a BM-640 is!

Az címen fogadjuk a gépleírásokat.
Idézet
#1 Mészáros Zsolt 2013-09-17 22:53
jó gépek voltak de a cégnél 1 BM-640 volt a kezdögépem! 3hengeres motorja volt és baloldalt voltak a munkakarok!
Idézet

Közösségi oldalaink

  • Facebook: bestmachinery
  • Twitter: BestMachineryHU
  • YouTube: user/Bestmachinerykft/
  • Twitter: BestMachineryHU

Nem találja?

Kövessen minket a Facebookon...


Tetszik? Kattintson és ajánljon!

 

feedburner logo Blog - RSS feed

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Elfogadja az adatvédelmi nyilatkozatot?*

Kérem, pipálja be a jelölőnégyzetet!

 Elfogadom
Név:*
E-mail cím:*

 

Adatvédelmi (GDPR) nyilatkozat
és adatvédelmi irányelvek,
Irányítási politika

Ki olvas minket?

Oldalainkat 434 vendég és 0 tag böngészi

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

hirlevel

Név: * 
E-mail cím: * 
A kitöltéssel elfogadja, hogy az adatait irányelveinknek megfelelően kezeljük.

x