A LiuGong a nagyméretű munkagépek gyártásával a bányaipart vette célkeresztbe

A kínai LiuGong az elmúlt időszakban nagyméretű építőipari munkagépek gyártásához szükséges fejlesztésekbe kezdett, különös figyelmet fordítva a bányaipar piaci kívánalmaira. Tette ezt a kutatás-fejlesztésre szánt erőforrások egy részének átcsoportosításával, új akvizíciókkal és nem utolsó sorban új partneri kapcsolatok kiépítésével. A LiuGong főbb termékvonalainak csúcsára helyezte a nagytömegű munkagépeket. Ezek közé értendők a kotrók, dózerek, homlokrakodók, bányászati dömperek és elektromos bányászati teherautók is. 14 különálló termékvonalával a LiuGong rendelkezik a legszélesebb termékportfólióval az ázsiai gyártók között.

LiuGong 899 homlokrakodó

„Miután a kivitelezés lehetősége adott volt, illetve ki tudtuk építeni a megfelelő szerviz és támogatási hálózatunkat, nagyobb méretű munkagépeket adtunk termékskálánkhoz” – mondta David Beatenbough a LiuGong kutatás-fejlesztésért felelős elnöke. „Egy bizonyos fokú specializációt mindenképpen igényel ezeknek a munkagépeknek a legyártása. Nem véletlenül a 899-es homlokrakodónk volt az első gyártásba kerülő óriás berendezés, mivel a homlokrakodók terén fél évszázados tapasztalattal és széles termékkínálattal rendelkezünk, s nem utolsó sorban hírnevünket is nekik köszönhetjük – ezért magától értetődően ebben a kategóriában kezdtük a súlyos egyéniségek gyártását.” Beatenbough még hozzátette, hogy 2012-ben a Dressta elnyerésével a cég további know-howra tett szert. A Dressta nagyméretű gépek teljes szériájával rendelkezik, így a LiuGong a cég ezen területen szerzett tapasztalataiból tud előnyt meríteni. „Jelenleg két csapatunk is a Lengyelország és Kína közötti együttműködési projekteket szervezi. Az egyik team a 899-es gépnél is nagyobb bányaipari homlokrakodók kifejlesztésén dolgozik, a másik pedig nehézsúlyú dózereket tervez” – felelte.

A termékek megjelenése lehetővé teszi a LiuGong számára, hogy a bányaipari piacon is felvegye a versenyt. A LiuGong 2009-ben mutatta be 899-es homlokrakodóját, melyet egy 391 kW-os Cummins motor hajt, és jelenleg a homlokrakodók 13 modellből álló termékkínálatának csúcsán szerepel. Az 50 tonnás üzemi súlyával és a 6,7 m3-es sztenderd kanalával a berendezés megrakodva is képes a 35,1 km/h-s csúcssebességgel közlekedni.

bányaipari dömper

Maximális ürítési magassága 3.365 mm, mely lehetővé teszi, hogy a LiuGong új fejlesztésű bányászati dömperei mellett dolgozhasson. Miután a LiuGong 2011-ben megszerezte a bányászati teherautókat gyártó Beijing Capital Steel Heavy Duty Truck 42%-át, nehézszerkezetű bányászati dömperek gyártásába kezdett, és jelenleg az SGR50A berendezését kínálja a piacon. A 27 tonnás gépet a 899-ből megismert 391 kW-os Cummins dízelmotor hajtja. A gép kapacitása 50 tonna és 56 km/h-s sebességgel képes közlekedni.

LiuGong 945e kotrógép

A multinacionális vállalat a 2013-as Bauma kiállításon mutatta be az új, 945E típusjelű kotróját, mely 45,5 tonna üzemi súlyával a LiuGong 17 lánctalpas kotrógépe közül jelenleg a legnagyobb. Egy 280kW teljesítmény leadására képes Cummins motor hajtja, sztenderd kanala 2,2 m3-es. A 945E hatalmas termelési kapacitásra képes, és sokoldalúan alkalmazható a kőfejtésben, illetve az építőiparban. „Mindent egybevetve, nagyon elégedettetek vagyunk azzal, amit a nehézgépek gyártása és forgalmazása területén elértünk” – foglalta össze tájékoztatóját Beatenbough. „Olyan gépeket állítottunk a kulcsfontosságú termékvonalaink csúcsára, mint a 945E lánctalpas kotró vagy a 899-es homlokrakodó. A továbbiakban is minden igyekezetünkkel azon leszünk, hogy még a jelenleginél is nagyobb berendezéseket fejlesszünk a piac számára.

A bejegyzést készítette Földi Anita és Blaskó Gergely (A szerzőről)

Hozzászólások - Komment beírása legalul!

0
Best Machinery Kft.
2013. október 01. kedd, 21:11
Kálmán, azért ezek a gépek ritkák Magyarországon. LiuGong homlokrakodóból 24 tonnás itthon a legnagyobb, míg kotróból a 36 tonnás verzióból kelt el néhány darab.
Like Like Idézet
0
kálmán tibor
2013. április 27. szombat, 22:13
hát igen egy ilyen dömperrel már lehetne dolgozni a leg rosszabb körülmények között is amely magyar országon előfordul.szivesen ki is probálnám.16-án munkahelyet váltottam de ott kevésbé lesz rá mod mert igaz teher auto van de nincs szükség ekkora monstrumra.van egy renaullt potkocsival amit egy kolega hajt nekem meg vesz egy ifát.az is jó.többre is tartom mert billentésnél nem kell ki szálni,pedig ez csak egy ifa.korábban mercivel jártam annál ki kellet.
Like Like Idézet

Szóljon hozzá!

Küldés (Ctrl+Enter)

Közösségi oldalaink

  • Facebook: bestmachinery
  • Twitter: BestMachineryHU
  • YouTube: user/Bestmachinerykft/
  • Twitter: BestMachineryHU

Nem találja?

Kövessen minket a Facebookon...


Tetszik? Kattintson és ajánljon!

 

feedburner logo Blog - RSS feed

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Elfogadja az adatvédelmi nyilatkozatot?*

Kérem, pipálja be a jelölőnégyzetet!

 Elfogadom
Név:*
E-mail cím:*

 

Adatvédelmi (GDPR) nyilatkozat
és adatvédelmi irányelvek,
Irányítási politika

Ki olvas minket?

Oldalainkat 256 vendég és 0 tag böngészi

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

hirlevel

Név: * 
E-mail cím: * 
A kitöltéssel elfogadja, hogy az adatait irányelveinknek megfelelően kezeljük.

x